Főoldal

Az ÉLET központja

Ez az a hely, azaz energia, ahol olyan kincseket találhat az ember,
amely segít számára visszahozni az "ÉLETET" a mindennapokba.

Segít azzá válni, akik valójában vagyunk legbelül,
mindenféle színlelés és önkorlátozás nélküli,
igazi TEREMTŐKKÉ.

Segít meggyógyítani belső lelki sebeinket és lehetővé teszi
a kiteljesedést és a saját magunk MESTERévé válását.

Itt megtapasztalhatod a kapcsolatot a saját központoddal

Magyar shaumbrák által tartott Bíbor Körös (Crimson Circle) tanfolyamok, terápiák. Minden ami a tudatosság inspirálásáról szól! Az amerikai cég által licenszelt tanfolyamok témája egyebek között az energialopás, aspektusaink, születés, halál és felemelkedés.

Mire szolgálnak a tanfolyamok?: Kiegyensúlyozott, drámamentes, örömteli élet.

Küldetésünk: Az amerikai Crimson Circle cég igen intenzív tanfolyamai megváltoztatták az életünket és magához az élethez való viszonyunkat. Új látásmódot adtak azzal kapcsolatban, hogy “Miért is vagyunk itt?”, “Miért élünk?”, ezért az a célunk, hogy minnél több ember számára, minnél több országban elérhetővé tegyük a tanfolyamokat, természetesen saját hasonló szemléleten alapuló saját képzéseinkkel kiegészítve, hogy a résztvevők egy teljesen új módon tudjanak önmagukra és az életre tekinteni. Ennek érdekében elkezdtük a tananyagok és a hozzájuk kapcsolódó egyéb anyagok fordítását, feliratozását (magyar, szlovén, portugál és egyéb nyelvekre), hogy az angolul nem tudók számára és az anyagokat oktatni kívánók számára is elérhetőek legyenek, hiszen hivatalos oktatói képzéseket is tartunk.

Hírek

Tanfolyamok

Alább találhatóak a Bíbor Kör (Crimson Circle) és a többi elvégezhető tanfolyamok listája. A Bíbor Kör tanfolyamai általában 3 naposak, egy hétvége alatt elvégezhetőek. Ha éppen nincs meghirdetve tanfolyam ami érdekli, kérem vegye fel a kapcsolatot velünk, hogy találjunk egy Önnek megfelelő időpontot.

Az adott tanfolyam ikonjára kattintva bővebb információt kap a tanfolyam külön oldalán.

Terápiák

Találkozzon a csapattal

Gulyás Róbert

Gulyás Róbert

Terapeuta és tanár

Róbert a Számítástechnikai Tudományokból szerzett mesteri fokozatot és a repülés IT iparágában építette fel karierjét. 2003-tól követi és használja a Bíbor Kör (Crimson Circle) anyagait. Oktatói oklevelet szerzett a Szexuális Energiák (Energia Menedzsment) az Angyalok Utazása, és a DreamWalker Élet Iskolák oktatására, valamint a DreamWalker halál-járás, a DreamWalker Születés, és az Új Energiás Synchrotize (Hipnózison túli választás terápia) facilitátori tevékenységére. Részt vett számos Keahak csoportban és az Awakenig Zone Radio Frissítő című műsorának társ-műsorvezetője is volt. Beszélt nyelvek: magyar, angol.

Halász Alfred

Halász Alfred

Terapeuta, tanár és mentor tanár

Alfred 20 évig volt a szlovéniai magyar rádió műsorvezetője, szerkesztője és riportere. 2007-től kezdte a Bíbor Kör (Crimson Circle) alapképzéseit elvégezni, majd 2008 elejétől oktatói illetve facilitátori oklevelet szerzett szinte az összes képzésből. Crimson Circle Mentor Oktató (CC oktatók képzése) - 2010 óta.
Tartott kurzusokat többek között Magyarországon, Szlovéniában, Brazíliában és Németországban. Részt vett a Keahak II csoportban, 2012-ig a Crimson Circle szlovén webhostja és 2012-ig az Awakenig Zone Radio Frissítő című műsorának társ műsorvezetője. Kuthumi lal Singh, Saint Germain (a gróf), Nikola Tesla csatornázója. Beszélt nyelvek: magyar, szlovén, horvát, szerb, angol és német.

Thomázy Timea

Thomázy Timea

Terapeuta, tanár és mentor tanár

Tímea 2001-ben szerzett Mesteri oklevelet Kulturális és Vizuális Antropológiai kutatás, majd eGov. management (eSzolgáltatások és IT - 2013) egyetemi szakokon. Dolgozott a kormányzati IT szektorban, majd 2006-ban szabadúszóként kezdett projekteket és pályázatokat írni és közben fordítani a Crimson Circle rövid anyagait. 2007. nyarán vett részt az első Crimson Circle (Bíbor Kör) képzésen, majd 2008. elejétől az Intézet oktatója lett, majd 2010-től a Mentor oktatók közé választották és a Crimson Circle magyar weboldalának adminisztrátora lett. Mára az összes tanfolyamhoz szerzett tanári és terapeutai licenszet. Tudatos légzés (New Breath) oktatói képzést végzett Portugáliában Norma Delaney-nél, aki az olyan neves csatornázók/közvetítők segítője, mint Geoffrey Hoppe és Lee Carroll. Részt vett számos Keahak csoportban és az Awakenig Zone Radio Frissítő című műsorának műsorvezetője volt. Beszélt nyelvek: magyar, portugál, angol és spanyol.
© Életközpont 2008-2017 Minden jog fenntartva. - eletkozpont.co.hu